3. Futam: Singapuri Nagydíj
A harmadik verseny után a tabella állása a következőképpen alakul:
Balogh Marcell – 69 pont
Fodor Gábor – 60 pont
Lakatos Kristóf – 56 pont
A versenyzők között nagyon kiéleződött a küzdelem, különösen a harmadik helyezett és az azt követő versenyzők között, hiszen Lakatos Kristóf, Kiss Ernő Ákos és Varga Gábor mindannyian 56 ponttal zártak, míg Kiss és Varga azonos pontszámmal rendelkeznek.
Az első helyezett, Balogh Marcell, kisebb előnnyel rendelkezik, azonban Fodor Gábor 9 ponttal lemaradva igyekszik a közelébe férkőzni. A következő versenyek során a pilótáknak érdemes figyelniük egymás teljesítményére, hiszen a verseny dinamikus alakulása bármikor új fordulatot vehet. Baloghnak még nem sikerült versenyt nyerni az idei szezonban mégis Ő áll a tabella élén.
A következő verseny kilátásai szempontjából Balogh Marcelt kell legyőzni, de Fodor Gábor és az ötödik helyen álló Varga Gábor is bármikor robbanthat, ha sikerül jól teljesíteniük. Nagyon izgalmas lesz, ahogy a pokoli tempót diktáló Schmidt Szabolcs milyen ütemben lépdel fel a tabellán, hisz Ő is az egyik nagy esélyesek közé tartozik. Érdemes figyelni az alsóbb helyezettekre is, hiszen Marton Gyula és Töttös Dani is szorgosan gyűjtik a pontokat ami kulcsfontosságú lehet, a konstruktőri bajnokságban.
Az austini sprint hétvége rengeteg izgalmat tartogat, sok pontot lehet gyűjteni és meghatározó pillanatokra lehet számítani a bajnoki címért folytatott küzdelemben.